Az Ázsia-Európa Párbeszéd (ASEM – Asia-Europe Meeting) keretében a „Fenntartható Fejlődés” Dialógust Magyarország kezdeményezte 2012-ben, az úgynevezett „Budapest Initiative” keretében. A soron következő 7. hasonló eseménynek ismét Magyarország ad otthont: a találkozót 2018. szeptember 11-12-én rendezik meg Budapesten, a Gerbeaud Házban (1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8.) “Fenntartható és Integrált Vízgazdálkodás a 21. században – a küszöbön álló kihívások kezelése” címmel. A nagy érdeklődésre való tekintettel a regisztráció a 7. ASEM Fenntartható Fejlődés Dialógusra már lezárult.
Tovább a teljes cikkreA hírlevél jelenlegi, sorban az 5. számának célja, hogy bemutassa a 2018-ra vonatkozó terveinket, a bolgár elnökség központi témáihoz való kapcsolódás lehetőségeit, továbbá kapcsolatépítésre, projektek generálására alkalmas rendezvényeket ajánlunk olvasóink szíves figyelmébe.
Tovább a teljes cikkreA Duna Régió Stratégia soros elnökségét 2017-ben Magyarország töltötte be, ennek keretében a Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság a Stratégiát bemutató hírlevél-sorozat kiadására vállalkozott. Ezt a hagyományt 2018-ban is folytatni kívánjuk.
Tovább a teljes cikkreA Duna Régió Stratégia 2017. évi magyar elnökségi eredményeit a Külgazdasági és Külügyminisztériumban működő magyar nemzeti koordináció az elmúlt hetekben két egymást követő bolgár uniós elnökségi rendezvényen is képviselte Szófiában.
Tovább a teljes cikkreA Duna Régió Stratégia soros elnökségét 2017-ben Magyarország töltötte be, ennek keretében a Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság a Stratégiát bemutató hírlevél-sorozat kiadására vállalkozott.
Tovább a teljes cikkreLezárult a Duna Régió Stratégia által, a soros magyar elnökség alkalmából meghirdetett „Neked mit jelent a Duna – Oszd meg Dunával kapcsolatos élményedet, gondolatodat!” című gyermekrajzpályázat.
A Duna Régió Stratégia magyar elnökségét lezáró 6. Éves Fórumot a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Európai Bizottság társszervezésében rendezte meg október 18-19-én a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény a „biztonságos, összekapcsolt és virágzó Duna régió” (’A Secure, Connected and Prospering Danube Region’) címet kapta, és 29 országból mintegy 1100-an vettek rajta részt.
Tovább a teljes cikkreA Duna Régió Stratégia soros elnökségét az idei évben Magyarország tölti be, ennek keretében a Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság a Stratégiát bemutató hírlevél-sorozat kiadására vállalkozott.
Tovább a teljes cikkreA jelentkezések száma elérte a létszámhatárt, ezért a helyszín korlátozott befogadási befogadó képességére való tekintettel a továbbiakban nem áll módunkban új jelentkezéseket elfogadni a Duna Régió Stratégia 6. Éves Fórumára. Szíves tájékoztatásul jelezzük, hogy a Fórumot követően a honlapon elérhető lesz az esemény szakmai összefoglalója.
Tovább a teljes cikkreAz Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága 2017. július 12-én meghallgatást tartott az Unión belül működő négy makro-regionális stratégia működéséről. A Duna Régió Stratégia végrehajtásához kapcsolódó aktuális kihívásokról, valamint a 2020 után követendő stratégiai irányvonalakról a Stratégia soros magyar elnöksége tartott előadást.
Tovább a teljes cikkre