SAFETISZA- 2019. augusztus 13-án a HUSKROUA Program keretében megkezdődött az első nagy infrastrukturális projekt végrehajtása

Publikálva: 2019. augusztus 29.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, mint a Magyarország – Szlovákia – Románia – Ukrajna ENI CBC Program (2014–2020) irányító hatósága aláírta az első támogatási szerződést a SAFETISZA elnevezésű nagy infrastrukturális projekt megvalósításához, amelynek támogatásáról az első pályázati felhívásban döntöttek.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, mint a Magyarország – Szlovákia – Románia – Ukrajna ENI CBC Program (2014–2020) irányító hatósága aláírta az első támogatási szerződést a SAFETISZA elnevezésű nagy infrastrukturális projekt megvalósításához, amelynek támogatásáról az első pályázati felhívásban döntöttek.

A 3,71 millió EUR összegű európai uniós támogatással megvalósuló projektet 36 hónap alatt, az ungvári vízügyi igazgatóság hajtja végre együttműködésben a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, a Nagyszőlősi járás vízgazdálkodási igazgatóságával, valamint a Nagyszőlősi járás állami adminisztráció és az „Ekosfera” nevű szervezettel.

Ukrajna és Magyarország számára közös érdek egy határokon átnyúló árvízvédelmi rendszer, így a SAFETISZA projekt amely korábban ajánlólevelet kapott a Duna Régió Stratégia PA5 (környezeti kockázatok) területtől,  mivel tovább erősíti a vízgazdálkodási együttműködést Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között.

A projekttől az árvízkockázat csökkenése várható az ukrán és magyar oldalon egyaránt, köszönhetően a stratégiai vízgazdálkodási infrastruktúra újjáépítésének, ezen belül árvízvédelmitöltések helyreállításának. A kezdeményezés támogatni fogja az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást is, figyelembe véve a régióban mind gyakoribb és intenzívebb áradásokat.

Ez a határokon átnyúló együttműködés és a vízkészletek közös kezelése lehetővé teszi az árvízcsökkentés hatékony intézkedéseivel kapcsolatos tapasztalatok megosztását egy nem uniós ország irányába. A határ mindkét oldalán a töltés korona burkolására új technológiát alkalmaznak, illetve korszerű helyi árvízvédelmi központokat állítanak fel. A projekt elősegíti az árvízvédelmi tevékenységekés a lakosság környezettudatos szemléletformálását összekapcsolását, továbbá az ifjúság oktatását.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció