Hírek

2016. április 6. 11:34

Joó István miniszteri biztos részt vett és beszédet mondott az India Vízhéten, Újdelhiben

India vízügyekért felelős minisztériumának meghívására Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 megszervezéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos részt vett és beszédet mondott az India Vízhéten, Újdelhiben.

2016. február 17. 14:27

Közös nyilatkozatot fogadtak el a vízügyi miniszterek

A Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság szervezésében 2016. február 9-én a vízügyért felelős miniszterek találkozójára került sor Pozsonyban.

2015. november 25. 13:56

Elérhetőek a stakeholder találkozón elhangzott előadások

A Duna Régió Stratégia 4. és 5. prioritási területei 2015. november 19-én és 20-án rendezték meg éves stakeholder találkozójukat.

2015. november 20. 8:35

Megvan az igény az egyes országok fejlesztési elképzeléseinek összehangolására

Több mint 550 projektjavaslat érkezett a Duna Régió Stratégia 14 országából a magyarországi székhellyel működő Duna Transznacionális Program első felhívására, tehát megvan az igény az egyes országok fejlesztési elképzeléseinek nemzetközi összehangolására - mondta a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.

2015. november 19. 11:37

Gyakornoki lehetőség a Duna Stratégia Pontnál

A brüsszeli székhelyű Duna Stratégia Pont gyakornoki lehetőségeket kínál.

2015. november 18. 14:46

Képviseletet nyitott a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a horvátországi Eszéken

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) égisze alatt működő Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. Újvidék után Eszéken megnyitotta a második irodáját. Joó István, a Duna Régió Stratégia (DRS) végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, aki kedden ünnepélyesen is megnyitotta az eszéki irodát, az MTI-nek telefonon elmondta: az iroda teljeskörű külkereskedelmi exporttevékenység-támogatást igyekszik nyújtani, amely rendkívül innovatív és előremutató kezdeményezés.

2015. november 2. 13:23

Magyarország rendezi 2017-ben a Duna Régió Stratégia Éves Fórumát

Ulmban, október 29-30-án rendezték meg a Duna Régió Stratégia 4. Éves Fórumát, amelyen az együttműködés 14 országa közösen tekintette át az elért eredményeket, továbbá meghatározta a következő időszak feladatait is.

2015. október 16. 9:04

Konferencia a Duna-medence környezeti kérdéseiről

A Duna-stratégia keretében a víz minőségének védelme, valamint az árvízvédelem Magyarország feladata, és ezt a munkát nemzetközi együttműködéssel végzi - mondta Joó István, a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Duna-medence környezeti kérdéseivel foglakozó konferencián tartott nyitó előadásában csütörtökön Budapesten.

2015. október 8. 15:06

Bosnyák szakértő szakmai látogatása Magyarországon

Bosznia-Hercegovina vízügyi szakértője 2015. szeptember 21. és október 6. között Magyarországra látogatott és vízgazdálkodással, kármentéssel és árvízvédelemmel kapcsolatos szakmai programon vett részt.

2015. szeptember 25. 10:53

Elérhető a Duna Transznacionális Program első felhívása

A Duna Transznacionális Program kick-off találkozójára 2015. szeptember 23-án és 24-én Budapesten került sor.