A Duna Régió Stratégia soros magyar elnöksége a Külügyi és Külgazdasági Intézettel együttműködésben szemináriumot rendez „A Duna Régió Stratégia energetikai kilátásai 2020 után” címmel 2017. május 31-én.

A rendezvény egy három részből álló előadás-sorozat első eseménye, mely tematikus felvezetésként szolgál a Duna Régió Stratégia Éves Fórumához, így a résztvevő döntéshozók illetve szakértők energiabiztonsággal, közlekedés-fejlesztéssel és zöld közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket vitatnak meg. Az első szeminárium az energiabiztonságra fókuszál, a panelbeszélgetés résztvevői többek között áttekintik a villamos energia és a gázpiac integrációjának helyzetét, a megújuló energiaforrások használatát és környezeti fenntarthatóság kérdésköreit is.