Az Európai Parlament hivatalosan is jóváhagyta az EU tagállamaival kötött megállapodást az új LIFE programról a 2021 és 2027 között megvalósuló uniós fejlesztési időszakra.
A Kárpátok régióra vonatkozó makroregionális stratégia előkészítése kapcsán kérdőíves felmérés készül a térség fejlesztési szükségletei tekintetében, melyhez most május 18-ig járulhatnak hozzá véleményükkel az abban érdekelt szervezetek.
A Duna Régió Stratégia környezeti kockázatok (PA5) terület zászlóshajójának számító DAREFFORT projekt (Együttműködés a Duna-medence árvízi előrejelző rendszerének továbbfejlesztéséért) kétnapos online zárókonferenciájának megnyitójára 2021. április 29-én került sor, melyen több mint 75 érdeklődő vett részt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Heincz Balázs, a Vízdiplomáciáért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Főosztály vezetője köszöntötte a résztvevőket.
Az EUSDR PA2 (Fenntartható Energia) prioritás terület magyar koordinációjának megbízásából szakpolitikai jelentések készültek a Duna régió országainak Nemzeti Energia- és Klímatervei alapján. Májusban két nemzetközi műhelymunka keretében kerül sor azok megvitatására.
A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR - International Comission for the Protecition of the Danube River) a 2015-ben elfogadott Duna Vízgyűjtő-Gazdálkodási Terv, valamint a Duna Árvízi Kockázatkezelési Terv felülvizsgálata kapcsán társadalmi konzultációt indított. A dokumentumok 2021. szeptember 30-ig véleményezhetők.
A Helyi önkormányzatok és csoportosulásaik számára megújuló energia felhasználás területén beruházási koncepciók kialakításához, elkészítéséhez támogatást nyújtó European City Facility (EUCF) első, több mint 250 pályázatot befogadó projektpályázata iránt hatalmas volt az érdeklődés.
A kisfilm bemutatja, hogyan működnek együtt a 14 dunai ország rendőri szervei a bűnözés visszaszorítása érdekében.
Az EU makroregionális stratégiák hete a négy makroregionális stratégia (EUSBSR, EUSDR, EUSAIR, EUSALP) évente megrendezett közös platformja, ahol a megvalósításukban résztvevő nemzetek képviselői eszmét cserélnek a legrelevánsabb témákról egymás között, valamint az érintett külső szereplőkkel és az uniós intézmények képviselőivel.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából elkészült a Duna régió országai által összeállított Nemzeti Energia- és Klímatervek (NEKT) összehasonlító elemzése. Az elemzés célja, hogy megvizsgálja és összehasonlítsa az EU Duna Régió Stratégia országai által készített tervekben megfogalmazott célokat, eszközöket és a várható eredményeket.
Ukrajna lesz az első európai unión kívüli tagország, amely 2022-ben az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) elnökségi feladatait ellátja.