A tervek szerint március 31-éig elkészül a több mint húsz elemet tartalmazó közös magyar-ukrán árvízvédelmi fejlesztési program - jelentették be a felek Nyíregyházán.
Tovább a teljes cikkreJohannes Hahn, az EU regionális politikáért felelős biztosa, a dunai árvízvédelmi fejlesztésekkel kapcsolatban kifejtette, hogy „a beruházás a dunai régióra vonatkozó uniós stratégával is teljesen összhangban van, mert a makro-régió egészére kedvező hatást gyakorol majd.”
Tovább a teljes cikkreAngela Merkel a magyar uniós elnökség idején elfogadott stratégia megvalósításának első másfél évét áttekintő németországi konferencián hangsúlyozta: az EU szabadságot, békét és jólétet teremtett, de ezeket a vívmányokat csak a tagországokat átívelő együttműködéssel lehet valamennyi régióban meggyökereztetni és megvédeni a nemzetközi versenyben.
Tovább a teljes cikkreAz EU Duna Régió Stratégiáját (DRS) nem lehet megvalósítani erős, hatékony és megfelelően finanszírozott kohéziós politika nélkül – mondta Martonyi János külügyminiszter 2012. november 27-én Regensburgban.
Október 2-án a budapesti Corvinus Egyetemen került megrendezésre a CentraLab projekt félidei értékelő konferenciája.
Tovább a teljes cikkreKézzelfogható eredményeket felmutató programokat kell megvalósítani az Európai Unió Duna-stratégiája keretében – hangsúlyozta Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára a dunai országok 2012. október 22-i ausztriai informális külügyminiszteri tanácskozása után az MTI-nek nyilatkozva.
Tovább a teljes cikkreA Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programban (SEE) megvalósított, Dunához kapcsolódó fejlesztési projektek bemutatásával ünnepelték az idén első alkalommal meghirdetett Európai együttműködési napot 2012. szeptember 21-én Budapesten.
Tovább a teljes cikkre2012. október 10-én Brüsszelben került sor a NEREUS regionális szövetség és az Európai Űrügynökség (ESA) közös, „A globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés (GMES) elterjedése az európai régiókban” címmel írott tanulmányának bemutatására.
Tovább a teljes cikkreSzeptember 13-14-én rendezték meg Budapesten a „Közös kockázatbecslés és felkészülés a Duna makrorégióban” elnevezésű európai uniós projekt nyitókonferenciáját. A SEERisk-ben kilenc ország tizenkilenc intézménye vesz részt.
Tovább a teljes cikkreSikertörténetnek nevezte a Magyarország európai uniós soros elnöksége idején elfogadott Európai Duna Regionális Stratégiát Medgyesy Balázs kormánybiztos szerdán Dunaújvárosban a Duna térségi kohézió konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.
Tovább a teljes cikkre