Magyarország elkötelezett a Duna régió árvízvédelmi helyzetének javításában

Publikálva: 2014. augusztus 21.

Joó István, a Duna Régió Stratégia (DRS) végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és kíséretében az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakemberei augusztus 19-én egyeztetést folytattak Szarajevóban, egy a Duna régióra vonatkozó Árvízvédelmi Intézkedési Terv kidolgozásáról. Közlemény.

A bosznia-hercegovinai árvízvédelmi tevékenységben érintett szervezetek vezetői előtt elmondott beszédében a miniszteri biztos emlékeztetett, hogy a 2014 májusi pusztító árvizeket követően Magyarország elsőként ajánlotta fel humanitárius, pénzügyi és technikai segítségét a bajbajutott országoknak, amelyet követően a július 16-án, Brüsszelben megrendezett donorkonferencián a Kormány nevében Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter Szerbiának és Bosznia-Hercegovinának további, összesen 1 millió eurónyi felajánlást jelentett be.

A miniszteri biztos kifejtette, hogy az azonnali segítségnyújtás mellett Magyarország a Duna Stratégia "környezeti kockázatok kezelése" fejezetének társkoordinátoraként határozott lépéseket tesz egy, a Duna Régióra vonatkozó Árvízvédelmi Intézkedési Terv kidolgozása érdekében, amely célja, hogy a Stratégiában résztvevő 14 ország által közösen meghatározott prioritások mentén javítsa a Duna régió árvízvédelmi helyzetét. Joó István hangsúlyozta, hogy a szarajevói egyeztetést megelőzően már 11 ország, közel 60 árvízi és katasztrófavédelmi szervével került sor hasonló konzultációra, amely megfelelő szakmai alapot biztosít a készülő Intézkedési Tervnek.

A miniszteri biztos kifejtette, hogy a Duna Régió Stratégia az egyik legfontosabb együttműködési keret az árvízvédelem tekintetében, hiszen az ilyen jellegű problémák hatékony kezelése csak makro-regionális szintű erőfeszítésekkel lehetséges. A készülő Intézkedési Tervről szólva hangsúlyozta, hogy az konkrét projekt-javaslatokat fogalmaz meg első lépésben az árvízvédelmi előrejelzési rendszerek összehangolása, majd későbbi közös fejlesztése érdekében.

A bosznia-hercegovinai delegáció nevében Boško Kenjić a Külkereskedelmi és Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának megbízott helyettes államtitkára üdvözölte a magyar felet, megköszönve az eddig felajánlott segítségnyújtást és felhívva a figyelmet a regionális kooperáció továbbfejlesztésének fontosságára.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az árvízi tapasztalatok rámutattak az előrejelzések megbízhatóságának fontosságára. A megbeszélés eredményeként szakértői szinten is áttekintésre kerültek az árvízvédelmi együttműködés lehetséges területei és formái.

A szakértői találkozót követően Joó István kétoldalú egyeztetést folytatott Mitar Kujundžić a Külügyminisztérium multilaterális-ügyekért felelős helyettes államtitkárával, amely során a miniszteri biztos jelezte, hogy a DRS forrásainak felhasználásával Magyarország támogatja Bosznia-Hercegovina aktívabb szerepvállalását a Stratégia sikeres végrehajtásában.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció