A Duna napot minden évben a nemzetközi Duna Védelmi Egyezmény aláírásának (1994. június 29.) évfordulóján ünneplik a Duna-medence országaiban, idén immár 20. alkalommal. Mint minden évben, az ünneplés ezúttal is valamely téma jegyében zajlik, annak jelmondata: „Őrizzük meg kéknek a Dunát” A magyarországi központi rendezvényre június 29-én az esztergomi Duna Múzeumban került sor, többek között, az EUSDR nemzeti koordináció részvételével.

A Duna Európa második legnagyobb vízgyűjtője, a folyó tíz országon, négy fővároson folyik keresztül, 19 országot és 81 millió kulturális, nyelvi és történelmi szempontból is sokszínű embert kapcsol össze. A nemzetközi Duna-napon számos helyen ünneplik Európa nagy folyóját a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.

A Nemzetközi Duna nap idei esztergomi központi rendezvényén 9 együttműködő szervezetnek (minisztériumoknak, múzeumnak, nemzeti parknak, vízügyi és katasztrófavédelmi szerveknek és civil szervezeteknek) köszönhetően a résztvevők megismerkedhettek a dunai vízi élőlényekkel mikroszkóp alatt, a víz körforgást tanulmányozhatták „esőcsináló gépezettel”, vagy éppen nyúlgátat építhettek, mely keretében megtanulhatták az árvízvédelem jelentőségét. Mindemellett a szervezők készültek ügyességi és ismeretterjesztő játékokkal, Duna-kvízzel és plakátszínező versennyel is. A szervező partnerek – köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) nemzeti koordináció – sátrának meglátogatásával a program résztvevői „Duna útlevél”-be pecséteket összegyűjtve játszottak és nyertek ajándékokat, köztük az EUSDR vízminőség terület szakértői által készített Duna Mesélő Kártya memóriajáték változatát.



Az esemény keretén belül kiosztották a Duna Művészeti Mestere magyarországi fordulójának díjait is, melyre 6-18 éves korú diákok jelentkezhettek folyók, tavak partján tett látogatás alapján, - a vízi környezet ösztönző hatására - az ott talált tárgyakkal, anyagokból készített alkotásaikkal. A győztes pályaművek a Duna vízgyűjtő 13 másik országának alkotásaival versenyeznek a nemzetközi döntőben.

A Nemzetközi Duna nap magyarországi központi eseményéről készült kisfilmet itt tekinthetik meg: https://youtu.be/5s0BxQRIOhI