Az idei EUSDR Éves Fórumra 2024. június 20-21-én Bécsben kerül sor, a Duna Régió Stratégia (EUSDR) éves elnökségét adó Ausztria, az Európai Bizottság és az Interreg Duna Régió Program közös szervezésében, a Duna Stratégia Pont közreműködésével.

Megnyílt a regisztrációs lehetőség Ausztria Szövetségi Mezőgazdasági, Erdészeti, Regionális és Vízgazdálkodási Minisztériuma, valamint az Európai és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Szövetségi Minisztérium, az Európai Bizottság és az Interreg Duna Régió Program közös szervezésében, valamint a Duna Stratégia Pont közreműködésével a 2024. június 20-21-én Bécsben megrendezésre kerülő 13. EUSDR Éves Fórumra.

„Együttműködés a Duna-régióban: Most jobban, mint valaha!” jelmondattal megrendezésre kerülő fórumon a zöld átmenetről, a geopolitikai fenyegetésekről, stabilitásról, klímaváltozásról, jövőbeli kilátásokról, valamint a Duna-régióban megvalósuló együttműködés lehetőségeiről lesz szó. Az EUSDR évente megrendezésre kerülő, nagyszabású eseményének első napján találkoznak a Duna régió 14 országának külügyminiszterei, valamint első alkalommal főpolgármesteri találkozóra is sor kerül. A fórum részletes áttekintését a program tervezettel és további információkkal együtt itt találja.

Az Éves Fórumon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, mely az alábbi linken érhető el: https://danube-region.eu/danube-events/13th-eusdr-annual-forum/   

A fórum felvezető eseményeként ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a civil együttműködés erősítése a Duna régióban a 11. Danube Participation Day (Dunai Részvétel Napja) keretében, melyet idén „Változás a sikeres EU-bővítés érdekében” címmel 2024. június 19-én Bécsben tartanak. Az idei rendezvény arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni egy fenntartható, rugalmas és stabil átmenetért Ukrajnában és azon túl?

Az eseményre az alábbi linken regisztrálhatnak:  https://danubestrategy.eu/events/11th-danube-participation-day#program

 

Találkozzunk Ausztriában!