Bosznia-Hercegovina vízügyi szakértője 2015. szeptember 21. és október 6. között Magyarországra látogatott és vízgazdálkodással, kármentéssel és árvízvédelemmel kapcsolatos szakmai programon vett részt.

A szakmai programot a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos irányításával a DRS 4. és 5. prioritási területe állította össze. A szakértő a látogatás során szakmai előadásokat hallgatott és helyszíni bejáráson vett részt a Fővárosi Vízműveknél és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál. A látogatások során bemutatták számára a főváros ivóvíz-ellátási és víztisztítási gyakorlatát, a Gellérthegyi víztározót, valamint a Velencei-tó és a Balaton vízgazdálkodási rendszerét, a vízminőség-ellenőrzést és a 2010. évi vörösiszap katasztrófa tapasztalatait.

Látogatás a Szentedrei-szigeti Üzemmérnökségen


A szakértői látogatások elsődleges célja, hogy a Duna Régió Stratégiában résztvevő, nem EU tagállamokat megismertessük a magyarországi vízgazdálkodási és árvízvédelmi jó gyakorlatokkal, intézményekkel, ezzel elősegítve integrációjukat, valamint erősítve Magyarország régión belül betöltött szerepét.