Sikerrel zajlott le a 2024. évi EUSDR Nemzeti Meghallgatás

Publikálva: 2024. március 18.

2024. március 13-án került sor az idei Nemzeti Meghallgatásra az Európai Ifjúsági Központ Budapest épületében. Az idei esemény témája a Duna Ifjúsági Tanács javaslatára a Duna régió és elsősorban Magyarország népességmegtartó ereje (vitális és zsugorodó terek), élhetőbb települések kialakítása a tehetségek elvándorlásának megakadályozása érdekében.

Az évente megrendezésre kerülő EUSDR Nemzeti Meghallgatás a 2011. évi magyar uniós elnökség alatt elfogadott Duna Régió Stratégia megvalósításában érdekelt hazai szereplők bevonását, a rendszeres párbeszéd fenntartását célozza. Az idei esemény 2024. március 13-án, Budapesten került megrendezésre az Európai Ifjúsági Központ Budapest épületében és témája a Duna régió és elsősorban Magyarország népességmegtartó ereje (vitális és zsugorodó terek), élhetőbb települések kialakítása a tehetségek elvándorlásának megakadályozása érdekében.


 


A Meghallgatás tematikája idén egy olyan kiemelt fontosságú jelenséget hivatott bemutatni, mely nem csak hazánkat, hanem az egész Duna régiót érinti. A tehetségek elvándorlása („brain drain”), többek között, hatással van a gazdaságra, a társadalomra, valamint az ország hosszú távú fejlődésére is. A probléma egyik megoldása lehet az élhetőbb települések kialakítása, összehangolt intézkedések, valamint a helyi körülmények és igények figyelembevétele útján. Ezen szempontok alapján került megrendezésre a 2024. évi Nemzeti Meghallgatás is, melynek lényeges célkitűzése az volt, hogy betekintést nyújtson – a Duna régiót és elsősorban Magyarország területét tekintve –, hogy milyen tapasztalatok, lehetőségek és elképzelések vannak az élhetőbb és fenntarthatóbb települések kialakítása kapcsán, valamint, hogy milyen projektek és jó gyakorlatok állnak rendelkezésre a tehetségek megtartása érdekében. A rendezvényen elhangzott előadások széleskörű betekintést nyújtottak a korábbi projektek eredményeiről és tapasztalatairól.

 

A meghallgatást az EUSDR nemzeti koordinátora, Dr. Oroszi Viktor György nyitotta meg.


 

A rendezvény első szekciójában (a vidéki térségek népességmegtartó ereje) bemutatásra került a „Modern Városok és a Magyar Falu Program” Bóna Zoltán, a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztos előadásában; migrációs folyamatok területi jellemzői Magyarországon a 2011-2022 közötti időszakban és a YOUMIG projekt eredményei; az Egyensúly Intézet a jövő települései kapcsán végzett kutatását, míg a Máltai Szeretetszolgálat a leghátrányosabb helyzetű térségekben folytatott „Felzárkózó települések” program eredményeit és tapasztalatait ismertette. Ezt követően a CESCI bepillantást nyújtott  a határtérségek élhetőségének  és határon átnyúló szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása érdekében folytatott akadálymenedzsment tevékenységéről az ACCESS projekt keretébenben. A szekció zárásaként pedig a Duna Ifjúsági Tanács (DYC) magyar tagjai, Bíró Bence és Kecskeméti Dávid ismertette a Tanács tapasztalatait és javaslatait. A témában az EUSDR szlovén elnöksége 2023 folyamán egy interjút is készített a DYC tagokkal, melyben azt vizsgálták, hogy ők milyen következményeket tapasztalnak, és milyen megoldásokat látnak a „brain drain” problémája kapcsán. A Meghallgatás második témaköréhez (projektek és jó gyakorlatok a tehetségek megtartása és az élhetőbb települések kialakítása érdekében) kapcsolódóan a résztvevők előadást hallhattak a „Kolorcity Kazincbarcika” kezdeményezés történetéről és eredményeiről; Szentendre vonatkozásában a városrészi költségvetés, valamint az ifjúsági részvételi költségvetésről, a vállalati és társadalmi felelősségvállalás kapcsán a TESCO-Global Áruházak „Ön választ, mi segítünk” program részleteiről; a „TalentMagnet” projekt eredményeiről, a NewGenerationSkills, valamint az Újbuda Hallgatói Startup Verseny tapasztalatairól; és végül, de nem utolsó sorban az AGORA projekt tapasztalatairól a helyi értékek reintegrációja kapcsán.

 

Az elhangzott előadásokhoz kapcsolódó prezentációk a jobb oldali menüben érhetőek el.


Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció