2018 szeptemberében ismét Budapest lett a víz fővárosa, ugyanis hazánk adott otthont két kiemelkedő, nemzetközi vízügyi szakkonferenciának. A két, gazdag szakmai programot felvonultató, eurázsiai fókuszú nemzetközi rendezvény egy héten keresztül látta vendégül Európa és Ázsia vízügyi szakembereit.
A 7. ASEM Fenntartható Fejlődés Dialógus “Integrált Vízgazdálkodás a 21. században – a küszöbön álló kihívások kezelése” elnevezésű tanácskozás a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében került megrendezésre 2018. szeptember 11-12-én. A nemzetközi rendezvény a határokon átnyúló vízügyi kérdésekkel, a vízgyűjtőgazdálkodás fejlesztési lehetőségeivel és az interregionális együttműködések erősítésével, illetve a kapcsolódó tapasztalatok megosztásával foglalkozott. Az eseményre mintegy 40 országból érkeztek résztvevők.

Joó István, az Export Növeléséért Felelős helyettes államtitkár nyitóbeszédében kiemelte, hogy a Keleti Nyitás politikájának megfelelően a magyar kormány 2015 óta a hagyományos európai piacok mellett a délkelet-ázsiai országok irányába is fokozta külpiaci aktivitását. A Mekong régió 6 országa (Vietnám, Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Mianmar és Kína déli része) fontos partnere hazánknak, amit jól mutat, hogy a bilaterális kereskedelem értéke 2017-ben már meghaladta a 8 milliárd eurót. Az államtitkár elmondta, hogy a jövőben többek között a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, és a környezetgazdálkodás, valamint az építőipar és az egészségügy terén kívánjuk a magas szintű mérnöki tudást exportálni a térségbe. Emellett a jelenleg megvalósítás alatt álló 13 kötött segélyhitel programból 9 a vízgazdálkodás terén valósul meg az ASEM országokban 900 millió eurót meghaladó értékben.

Magyarország a globális vízdiplomáciában is vezető szerepet vállalt az elmúlt években. 2013 és 2016 után jövőre harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Víz Világtalálkozó (Budapest Water Summit), melyen a világ vezetői döntéshozói és vízügyi szakemberi tartanak tanácskozást a víz ügyének globális megoldási lehetőségeiről. Szintén a következő esztendőben fogja hazánk átvenni a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság elnökségét Németországtól, mely szervezet jövőre ünnepeli fennállásának 25 éves jubileumát. Továbbá Magyarország a Duna Régió Stratégiában is aktív szerepet tölt be, ugyanis 2012 óta hazánk koordinálja a Stratégia vízminőség és környezeti kockázatok prioritási területeinek munkáját szlovák, illetve román partnerével.


A 3. Eurázsiai Vízügyi Konferencia, globális kihívások, települési megoldások címmel a települési vízgazdálkodást, az urbanizáció vízügyi kihívásaira választ adó hatékony, innovatív és fenntartható megoldásokat helyezi fókuszba. A 2018. szeptember 13-14-én megrendezésre kerülő konferencia fővédnöke: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, szervezője a Magyar Vízipari Klaszter és az ASEM Water, szakmai közreműködőként az esemény partnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A minisztérium képviseletében Joó István helyettes államtitkár vett részt és nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében hangsúlyozta, Magyarország sem kerülheti el az éghajlatváltozás és a globális vízválság következményeit. Mindazonáltal, ezen problémák megoldásához illetve hatásuk mérsékléséhez hazánk az elmúlt évszádokban jelentős mennyiségű ismeretet és tapasztalatot halmozott fel, melynek köszönhetően növelni tudjuk alkalmazkodóképességünket. A globális folyamatokkal összhangban a magyar vízügyi szektor nagy hangsúlyt fektet a kutatásra és fejlesztésre, valamint a fenntartható fejlődést ösztönző megoldásokra.

 

További információ: www.asemwaterbudapest2018.hu

 

A két rendezvénynek köszönhetően szeptemberben egy egész hét szól a kontinenseken átívelő vízügyi szakmai kihívásokról, kérdésekről és megoldásokról legelismertebb iparági szakértők részvételével.