Az idei EUSDR Éves Fórumra 2023. október 24-25-én Brdo-ban kerül sor, a Duna Régió Stratégia (EUSDR) éves elnökségét adó Szlovénia, az Európai Bizottság és a Duna Transznacionális Program közös szervezésében, a Duna Stratégia Pont közreműködésével.

Megnyílt a regisztrációs lehetőség a Szlovén Köztársaság, az Európai Bizottság és a Duna Régió Program közös szervezésében, valamint a Duna Stratégia Pont közreműködésével a 2023. október 24-25-én Brdo pri Kranju-ban (Szlovénia) megrendezésre kerülő 12. EUSDR Éves Fórumra.

„Az EUSDR a jövő évtizedébe lépve” mottóval megrendezésre kerülő fórumon az EU bővítéséről és a csatlakozó országok támogatásáról, Ukrajna talpra állásáról, a Duna Stratégia finanszírozási programokba történő beágyazásának folyamatáról, a régió energetikai és közlekedési kihívásairól, valamint a fiatalok EUSDR-ben való részvételéről lesz szó. Az EUSDR évente megrendezésre kerülő, nagyszabású esemény első napján ismételten találkoznak a 14 ország EUSDR megvalósításáért felelős miniszterei. A fórum részletes áttekintését a program tervezettel és további információkkal együtt itt találja.

Az Éves Fórumon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, mely az alábbi linken érhető el: https://danube-region.eu/af-2023-registration/

 

A fórum felvezető eseményeként ezúttal is hangsúlyos szerepet kap a civil együttműködés erősítése a Duna régióban a 10. Danube Participation Day (Dunai Részvétel Napja) keretében, melyet idén „Ukrajna talpra állása az uniós tagság felé” címmel 2023. október 23-án Ljubljanában tartanak. Az idei rendezvény arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan erősítheti az EU Duna Stratégiája a civil társadalmat és a helyi szereplőket az uniós tagság felé vezető fenntartható fellendülés érdekében? 

Az eseményre az alábbi linken regisztrálhatnak: https://danubestrategy.eu/events/10th-danube-participation-day?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_term=2023-09-05&utm_campaign=REMINDER+REGISTRATION+OPEN+10th+Danube+Participation+Day+23+October+2023#registration

Találkozzunk Szlovéniában!