Megvan az igény az egyes országok fejlesztési elképzeléseinek összehangolására

Publikálva: 2015. november 20.

Több mint 550 projektjavaslat érkezett a Duna Régió Stratégia 14 országából a magyarországi székhellyel működő Duna Transznacionális Program első felhívására, tehát megvan az igény az egyes országok fejlesztési elképzeléseinek nemzetközi összehangolására - mondta a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek.

Joó István hangsúlyozta: olyan kérdéseket, mint például a vízminőség, vagy az árvízvédelem nem lehet hatékonyan kezelni az egyes országok szintjén. Ugyancsak a régió szintjén is megoldást kell keresni a klímaváltozás kihívásaira. A régiós szemlélet eredményességét jól mutatja például a Duna vízminőségének javulása - tette hozzá.

A miniszteri biztos a legfontosabb projektek közé sorolta a Tiszához kapcsolódó nemzetközi együttműködést, amelynek keretében öt tiszai ország kívánja összehangolni vízgazdálkodási törekvéseit.

Emlékeztetett, hogy többek között a Duna Transznacionális Program keretében mintegy 263 millió euró támogatás vált elérhetővé a 2014-2020-as uniós ciklusban, amely felkészülésre és együttműködésre fordítható, a program viszont beruházást, infrastrukturális fejlesztéseket nem finanszíroz.

Fotó: Kovács Márton/KKMJoó István elmondta, hogy Magyarország kiemelkedően fontos területeken - köztük az energetika, vízminőség, árvízvédelem - vezeti a Duna régiós együttműködést, és segíti a nem uniós országok integrációs törekvéseit. Így például a Duna Régió Stratégia keretében magyar szakemberek képezték a bosnyák vízügyi szakembereket a bosznia-hercegovinai árvizeket követően, és Magyarország hangsúlyos szerepet vállal a kárpátaljai szennyvíztisztító telepek mihamarabbi felújításában is, valamint ökológiai veszélyhelyzet kialakulásával fenyegető kérdések megoldásával foglalkozik.

Fotó: Kovács Márton/KKM

A miniszteri biztos beszámolt arról is, hogy a csütörtöki Duna Régió Stratégia 2. Befektetői Konferencián 11 ország képviselteti magát. A mintegy 150 résztvevő több tucat vízgazdálkodási projektet mutat be, amelyekhez nemzetközi partnereket keresnek, emellett pedig az egyes országok vízügyi igazgatási szervei fejlesztési elképzeléseiket is ismertetik. Mára eljutottunk odáig, hogy Magyarország vezető szerepéről a nemzetközi vízügyi projektek koordinálásában az Európai Bizottság képviselői is elismerően nyilatkoznak - mondta.

(MTI/KKM)

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció