Sikeres Éves Fórum zárta a Duna Régió Stratégia soros magyar elnökségét

Publikálva: 2017. október 25.

A Duna Régió Stratégia magyar elnökségét lezáró 6. Éves Fórumot a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Európai Bizottság társszervezésében rendezte meg október 18-19-én a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény a „biztonságos, összekapcsolt és virágzó Duna régió” (’A Secure, Connected and Prospering Danube Region’) címet kapta, és 29 országból mintegy 1100-an vettek rajta részt.

A hagyományoknak megfelelően a Duna Régió Stratégia idei Éves Fórumát is a szervező ország kormányfője nyitotta meg. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke október 18-i nyitóbeszédében kifejtette, hogy a régióban élők tisztában vannak a Duna-völgy geostratégiai jelentőségével, és kiállt az Európai Unió további bővítése mellett. A miniszterelnök hangsúlyozta, „Azt akarjuk, hogy a Duna-völgyi országok mindegyike bekerüljön az Európai Unióba”. Összegzése szerint "a Duna-völgy a mi otthonunk, mi, Duna-völgyi népek közösen hoztuk létre, közösen dolgozunk, hogy megmaradjon, hogy Európa leggyorsabban fejlődő régiója legyen, és közösen is kell megvédenünk". A miniszterelnök kiemelte, hogy a Stratégia célterületét lefedő pénzügyi eszköz, a Duna Transznacionális Program keretében összesen 277 millió euró érhető el 2014-2020 között regionális együttműködések fejlesztésére, ám a közös elképzelések megvalósításához ennél is több forrásra lenne szükség. Ezért szorgalmazza, hogy az Európai Unió és az érintett országok is növeljék hozzájárulásukat a magyarországi irányítású alapba.

A Fórum első napján tartott miniszteri szintű plenáris ülésen a Duna régió energiabiztonságáról egyeztettek az érintett országok energiaügyekért felelős vezetői, akik egyetértettek abban, hogy csak közös munkával lehet biztosítani a folyamatos, megfizethető energiaellátást.

Az első nap zárásaként elmondott beszédében Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa biztatta a dunai országok képviselőit, hogy minél több közös projektet indítsanak el. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára beszédében kiemelte, hogy az elmúlt egy évben nagy figyelmet fordítottak a párbeszéd elindítására a több mint 100 milliós lakosságú régió 2020 utáni jövőjéről, ezt a diskurzust pedig folytatni kell.

A második napon Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos nyitóbeszédében kifejtette, hogy az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Joint Research Centre, JRC) szakmai tevékenysége elengedhetetlen a 14 ország együttműködésében. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Stratégia megvalósítása szempontjából kiemelten fontos a Duna Transznacionális Program nyújtotta lehetőségek kiaknázása. A második nap műhelybeszélgetései és plenáris ülései ezért az elérhető európai uniós források optimális felhasználását, illetve az együttműködés jövőbeni lehetőségeit járták körül.

A Fórum zárásaként Joó István vízdiplomáciáért, vízipari exportért és a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos átadta a soros elnökséget jelképező hajókormányt a Stratégia bolgár nemzeti koordinátori szerepkörét ellátó Denitsa Nikolova miniszterhelyettes asszony számára, ezzel hivatalosan is lezárva a magyar elnökséget. A miniszteri biztos kiemelte, hogy a magyar elnökség nem csupán a projektszintű együttműködések támogatásában járt élen – amelyet igazol, hogy a Duna Transznacionális Program keretében támogatást nyert kezdeményezések 20%-a magyar vezetéssel valósul meg –, hanem sikeresen mozdította előre a Stratégia irányítási rendszerének megújítását is. A Duna Régió Stratégia 6. Éves Fóruma során összesen 8 plenáris ülésen és 13 műhelybeszélgetésen vitatták meg a résztvevő országok szakértői a régió energiabiztonságán felül az infrastruktúra-fejlesztés, a környezetbarát közlekedési technológiák, valamint a stratégia megvalósítása érdekében jelenleg és 2020 után felhasználható uniós finanszírozási eszközök kérdéseit.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció