Megnyílt a European City Facility program második pályázati ciklusa

Publikálva: 2021. április 20.

A Helyi önkormányzatok és csoportosulásaik számára megújuló energia felhasználás területén beruházási koncepciók kialakításához, elkészítéséhez támogatást nyújtó European City Facility (EUCF) első, több mint 250 pályázatot befogadó projektpályázata iránt hatalmas volt az érdeklődés.

A Helyi önkormányzatok és csoportosulásaik számára megújuló energia felhasználás területén beruházási koncepciók kialakításához, elkészítéséhez támogatást nyújtó European City Facility (EUCF) első, több mint 250 pályázatot befogadó projektpályázata iránt hatalmas volt az érdeklődés. A közép-kelet-európai térségben a magyarországi pályázók bizonyultak a legsikeresebbnek. Gyöngyös, Mórahalom, Veszprém és Hódmezővásárhely pályázatai is támogatásban részesültek. Utóbbi a Duna Régió Stratégia PA2 – fenntartható energia terület ajánlólevelét is fel tudta mutatni a pályázás során, növelve ezzel esélyeit.

A március végén megnyílt és május 31-ig nyitva álló második fordulóban további helyi önkormányzatok részére nyílik meg a lehetőség, hogy részt vegyenek a pályázaton a megnövelt forrásoknak köszönhetően. A kiválasztás az önkormányzatok egyéni igényeiknek megfelelően történik, így gyors és egyszerűsített támogatásban részesülhetnek. Az induló helyi hatóságok a mostani ciklusban is 60 000 euró támogatáshoz juthatnak, befektetési koncepcióik kidolgozásához.


Az EUCF nemzeti kontaktpont feladatait ellátó Éghajlatvédelmi Szövetség februárban tájékoztató webináriumot szervezett (
http://eghajlatvedelmiszovetseg.hu/index.php/polgarmesterek-szovetsege/284-inspiralo-az-eucf-elso-fordulos-magyar-sikere), ahol Vadovics Kristóf, az EUCF hazai tanácsadója is előadást tartott a pályázat részleteiről. (Előadása ezen a linken érhető el:

http://intezet.greendependent.org/documents/EuropeanCityFacility_

webinar_20210223_HU.pdf)

 

Bővebben itt olvashatnak az EUCF pályázati kiírásáról:

https://www.eucityfacility.eu/apply-for-eucf-support/calls-in-a-nutshell.html

 

Hazai kontaktpont: 

Greendependent,

http://intezet.greendependent.org/hu/EUCF

Vadovics Kristóf +36 20 512 1886

 

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció