Magyarország rendezi a következő Duna-menti parlamenti képviselők konferenciáját

Publikálva: 2013. július 15.

2013. július 12-én Ulmban került megrendezésre a Duna-menti parlamenti képviselők első konferenciája.

Ez volt a parlamenti elnökök első ilyen tanácskozása azóta, hogy 2011-ben az unió elfogadta a stratégiát, amely a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó régiók és országok makroregionális fejlesztési stratégiája és akcióterve.
Az Országgyűlést Jakab István fideszes alelnök képviselte.

A résztvevők áttekintették a magyar uniós elnökség alatt elindított stratégiában eddig elért eredményeket, a kihívásokat és a nemzeti és tartományi parlamentek szerepét a jövő együttműködés elmélyítésében.
Egyetértettek abban, hogy a parlamenti képviselők a kormányzatok ellenőrzésével és az emberekkel folytatott párbeszéd révén nagymértékben hozzájárulhatnak az alapvetően kormányzati struktúrán és végrehajtási mechanizmuson alapuló stratégia sikeréhez. Hangsúlyozták, hogy a demokratikus legitimitást erősítendő szükség lenne a stratégia parlamenti dimenziójának létrehozására, hiszen mindez csak akkor sikeres, ha a Duna térségében élő emberek életminősége javul, ehhez azonban elengedhetetlen a polgárok bevonása a projektek végrehajtásába.
Felszólalásában az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy az országhatárokat nem tisztelő kihívások megválaszolásában a Duna Régió Stratégia egyedülálló lehetőség és eszköz, hiszen megteremti a fejlesztéspolitika összehangolásának lehetőségét, biztosítja az uniós finanszírozás és egyéb források összehangolását a stratégia céljaival, és határon átnyúló projektek révén gyorsítja a térség integrációját.
A részt vevő parlamenti képviselők hangsúlyozták a magyar társkoordinációjú árvízvédelem, energiagazdálkodás, továbbá a gazdaságfejlesztés és innováció, valamint az infrastruktúra-fejlesztés jelentőségét a stratégiában.
 A csütörtöki és pénteki találkozó részvevői egyhangúlag úgy döntöttek, hogy második konferenciájukat Budapesten tartják.

Forrás: MTI

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció