Magyarország átvette a Duna Régió Stratégia soros elnökségét

Publikálva: 2016. november 15.

A Duna Régió Stratégia Pozsonyban megrendezett 5. éves fóruma során Joó István miniszteri biztos 2016. november 4-én átvette a Stratégia soros elnökségét Szlovákiától. A miniszteri biztos beszédében méltatta és megköszönte a szlovák elnökség munkáját, valamint felvázolta a magyar elnökség prioritásait és a 2017. október 18-19. között Budapesten megrendezésre kerülő 6. Éves Fórum fő témaköreit.

Joó István miniszteri biztos beszédében felhívta a figyelmet, hogy szakítani kell a Duna Régió Stratégiára eddig jellemző elméleti megközelítéssel és egy jövőbemutató, eredményorientált  működést szükséges kialakítani. A 2017. évi magyar elnökség már a következő évtized infrastrukturális fejlesztési igényeinek megvitatására koncentrál, ami nemcsak időszerű, de stratégiai fontosságú is. Most szükséges a kezdeményező szerepet megragadni ahhoz, hogy a Duna Régió meghatározó szerepet tölthessen be az Európai Unió jövőjének alakításában.

A miniszteri biztos elmondta, ezen felismeréstől vezérelve a magyar elnökség két fő célt tűzött ki maga elé. Egyfelől be kell azonosítani a régió számára legfontosabb energiabiztonsági és közlekedés-fejlesztési törekvéseket, másfelől meg kell teremteni az ezek megvalósításához szükséges feltételeket a 2020 utáni időszakban. Joó István példaként kiemelte, hogy a környezetbarát közlekedés már nem egy homályos utópia, az évtizedes távlatban is megvalósulhat. A Duna Régió Stratégia magyar elnöksége keretében adott a lehetőség arra, hogy a világos célok mentén koordinált nemzetközi kezdeményezések együttesen komoly eredményeket érhessenek el.


Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció