Két nyertes projekt a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázatán

Publikálva: 2020. május 5.

Örömmel számolunk be arról, hogy a Nemzetközi Visegrádi Alap pályázatán két, magyar vezetésű projekt is támogatást nyert el az idei év elején.

„Közös megelőző tevékenységek a vegetációtüzekre a Komárom-Komárno térségben” projekt

 

Az éghajlatváltozás miatt folyamatosan növekvő számú vegetáció tüzek, egyre nagyobb kockázatot jelentenek környezetünkre. Az Európai Unió Duna Régió Stratégiájának (EUSDR) Környezeti Kockázatok Kezeléséért felelős prioritási területének (PA5) egyik fő célja a katasztrófaelhárító szervezetek közötti együttműködés megerősítése, különös tekintettel a klímaváltozással összefüggő eseményekre, amely egyben e projekt fő célja is.

A Komárom-Esztergom megyei és a szlovákiai Komarno körzet önkéntes tűzoltó szervezeteinek együttműködése kiemelt szerepet kap a térség katasztrófavédelmi tevékenységében, mivel az önkéntes tűzoltó egységek a határ két oldalán egymáshoz közel helyezkednek el. A PA5 terület szakértőinek támogatásával benyújtott pályázat célja, hogy az elmúlt években szorosabbra fűzött kapcsolatokat még jobban elmélyítsék a „Közös megelőző tevékenységek a vegetációtüzekre a Komárom-Komárno térségben” elnevezésű projekt keretében, amelyet a Nemzetközi Visegrádi Alap 26.980 euróval támogat.

A projekt fő végeredménye egy nagyszabású terepgyakorlat 2020. szeptemberben a szlovák Izsa település térségében, amelyben a régió több mint 150 önkéntes tűzoltója vesz majd részt, lehetőséget biztosítva számukra, hogy szakmai tudásukat bővítsék, és együtt dolgozzanak a közös cél elérése érdekében. A terepgyakorlat alkalmával lehetőségük nyílik megismerni egymás képességeit, eszközeit és berendezéseit, amelyek jobb, hatékonyabb és gyorsabb beavatkozásokat eredményeznek valódi vészhelyzetek esetén.

A projekt eredményei hozzájárulnak a PA5 terület Katasztrófakezelési Munkacsoportjának tevékenységéhez, melynek egyik kiemelt célja eljárásrendek és ajánlások kidolgozása regionális és határon átnyúló beavatkozásban résztvevő szervezetek részére.

A projektről és a tevékenységekről további információk érhetők el a Komárom Megyei Tűzoltó Szövetség honlapján.

 

V4 Green Universities (V4GU) projekt

A projektet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Zöld Egyetem program támogatása érdekében dolgozta ki a Duna Régió Stratégia PA2 – fenntartható energia prioritási területének támogatásával. A 32 300 euró támogatást elnyert V4GU célja, hogy szemléletformálással járuljon hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. A PTE az éghajlatváltozással kapcsolatos információkat – okok, hatások, teendők – közérthető formában kívánja megosztani minél több emberrel, elsődlegesen húszezer hallgatójával és több mint hétezer dolgozójával.

A PTE a projektpartnereit a Duna régióba tartozó országok legsikeresebb zöld egyetemei közül választotta ki, garantálva ezáltal, hogy minden résztvevő értékes tapasztalatokat tud majd átadni környezettudatos életmód és létesítményüzemeltetés terén.


A projektpartnerek az alábbi egyetemek:

     Prágai Élettudományi Egyetem (Csehország)
    
Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem (Szlovákia)
     Kragujevaci Egyetem (Szerbia)

     Ukrán Nemzeti Erdészeti Egyetem (Ukrajna)


A projekt során (2020. 03. 01. és 2021. 08. 31. között) Zöld Egyetem konferenciákat, nemzeti workshopokat és versenyeket szerveznek a szakértők, illetve kreatív videókampányokkal hívják fel a figyelmet az éghajlatváltozás indokolta viselkedésváltozások fontosságára.


 A projekt egyúttal hozzájárul a Duna Régió Stratégia PA2 – fenntartható energia prioritási terület cselekvési tervének megvalósításához, melynek stratégiai céljai közé tartozik, hogy támogassa az EU 2030-ra kitűzött klímavédelmi és energetikai céljainak elérését, és erősítse a régiós együttműködést.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció