Hamarosan megnyílik a Horizon 2020 Program ’European Green Deal’ (Európai Zöld Megállapodás) felhívása

Publikálva: 2020. július 27.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem az Európai Bizottság egyik fő prioritása, ennek érdekében a Bizottság a jelenlegi kutatási és innovációs program - a Horizont 2020 – keretén belül igyekszik egy új, Green Deal elnevezésű felhívással megerősíteni a törekvéseit.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tájékoztatása szerint várhatóan szeptember közepén kiírásra kerül a European Green Deal nevű felhívás a Horizon 2020 program keretében, amelyre 2021 január végéig lehet majd pályázatokat benyújtani. A Duna Régió Stratégia magyar koordinációja részéről korábban részt vettünk a pályázati kiírás formálásában az NKFIH által képviselt magyar álláspont kialakítása kapcsán.

Az Európai Bizottságban még folyik a felhívás szövegezése, azonban az eddig közzétett információk már jól körvonalazzák a várható pályázati témákat. Az érintett szervezetek pályázatot nyújthatnak majd be nyolc tematikus és három átfogó területen, többek között az extrém vegetációtüzek megelőzése és kezelése, a körkörös gazdaság, fenntartható és okos mobilitás stb. témakörökben. A felhívás célja, hogy a projektek viszonylag gyors, kézzelfogható és látható eredményeket mutassanak, szemléltetve, hogy a kutatás és az innováció miként nyújthat konkrét megoldásokat a Green Deal fő prioritásaihoz. A technológiai fejlesztés mellett a felhívás kísérleteket és társadalmi innovációkat ösztönöz a társadalom bevonásával és a polgárok felhatalmazásával.

Szeptemberben a European Research and Innovation Days elnevezésű online rendezvény során lehetőség nyílik a résztvevőknek konzorciumi partnerek felkeresésére.

Franciaország Felsőoktatási, Kutatási és Innovációs Minisztériuma ezt megelőzően már létrehozott egy weboldalt a konzorcium építés elősegítése érdekében és egyúttal felajánlotta, hogy a felületükön közzéteszik más tagállamok partnerkeresési kezdeményezéseit is. Amennyiben szeretne élni ezzel a lehetőséggel az élelmiszer-biztonság, fenntartható mezőgazdaság és erdészet, tengeri, tengerparti és édesvízi vízügyi kutatás, vagy a biogazdaság pályázati területek egyikén, kérjük, hogy a honlapon található formanyomtatványt – angolul kitöltve – küldje meg a következő e-mail címre: eudVGNUQfvUeLfdm6mjJmANa3Jpc3p0aW5hLmhvbGxvc2lAbmtmaWguZ292Lmh1

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció