Európai együttműködési nap: Dunához kapcsolódó fejlesztési projekteket mutattak be

Publikálva: 2012. október 15.

A Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programban (SEE) megvalósított, Dunához kapcsolódó fejlesztési projektek bemutatásával ünnepelték az idén első alkalommal meghirdetett Európai együttműködési napot 2012. szeptember 21-én Budapesten.

Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főigazgatója, a SEE irányító hatóság vezetője sajtótájékoztatón elmondta: 2007 és 2013 között a Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programban 16 ország vesz részt, az időszakban rendelkezésre álló 64 milliárd forintos keretből 111 projekt megvalósítását támogatták.

Medgyesy Balázs, a Duna Régió Stratégiával összefüggő kormányzati tevékenység irányításáért felelős kormánybiztos kiemelte: a Duna-stratégia új dimenziót jelent a területi együttműködésben, a gazdasági válságból való kilábalás egyik motorja lehet a térségben. Hozzátette: az egy éve indított Duna-stratégia megvalósításához jelentős segítséget adott már eddig is a Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Program, a 2014 utáni uniós fejlesztési periódusban pedig minden fejlesztési forrást harmonizálni kell a makrorégiós stratégiához.

Simó Balázs elmondta, hogy Magyarország öt európai területi együttműködési program irányító hatósági feladatait látja el, így Magyarországon 2012. szeptember 17. és 21. között öt helyszínen rendezték meg az Európai együttműködési napot, csatlakozva az Európai Unió mintegy száz rendezvényéhez.

A budapesti Európai együttműködési napon interaktív kiállításon mutatták be a SEE-programban megvalósuló fejlesztéseket, a látogatók 13 projektet ismerhettek meg.

Az EU társfinanszírozásában az 1990-es évek eleje óta több mint 20 ezer projekt valósult meg az európai területi együttműködés keretében, amelyek országhatárokon átnyúlva hatottak pozitívan egyebek között a munkahelyteremtésre, a környezetvédelemre, az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére, a közlekedés és az energiagazdálkodás területére.

Forrás: MTI, eu.kormany.hu; kép:Interact

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció