Donau Lounge a könyvhéten

Publikálva: 2015. június 5.

Az Európai Unió Duna Régió Stratégiáján belüli együttműködés keretében immár 8. alkalommal jelentkezik a „Donau Lounge”, amely az ausztriai, bolgár, magyar és román könyvvásárokhoz kapcsolódó programként kerül megszervezésre. A program Bukaresten májusban valósult meg, Belgrádban és Bécsben pedig az őszi könyvvásárokon lesz jelen.

Budapesten 2015. június 7-én 16 órakor lesz „Donau Lounge” panelbeszélgetés a Budapesti Könyvhét keretében, „Régi mesék új habbal - irodalmi kalandozások a Duna-térségben” címmel Budapesten, a Vörösmarty téren, Vörösmarty Mihály szobra előtti színpadon.

Résztvevők:

A dunai kultúrközösség, a közös irodalmi gyökerek, a kapcsolatok régóta működnek, vagy legalábbis régebben működtek, ennek valamiféle korszerű újrafelfedezését éljük meg a Donau Lounge-zsal. Konkrétan pedig mindenkinek rengeteg (vidám es szomorú) régi története, legendája, mítosza van a térségben, amiket érdemes végre összevetni, s akkor kiderül, hogy több az, ami összeköt, mint ami elválaszt bennünket... És érdekes módon ez a kortárs irodalomból (is) szépen kirajzolódik.

Megbeszélni, megvitatni, bemutatni – ez a célja a Donau Lounge irodalmi programsorozatnak, amelyet a Balassi Intézet - Collegium Hungaricum Bécs kezdeményezésére a Publishing Hungary program keretében, de széles nemzetközi összefogásban rendeznek meg a Duna-régió könyvvásárain.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció