Budapesten találkoztak a Duna Stratégia nemzeti kapcsolattartói

Publikálva: 2013. szeptember 20.

Az EU Duna Régió Stratégia Nemzeti Összekötőinek második informális találkozójára Medgyesy Balázs, az EU Duna Régió Stratégia kormánybiztosa vezetésével 2013. szeptember 16-án, Budapesten a Külügyminisztériumban került sor.

A megbeszélésen a régió országainak képviselői megvitatták a 2014-2020-as uniós pénzügyi keret tervezésével és a Duna Régió Stratégia finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket, a Duna Stratégia és a jelenleg tervezett Duna Transznacionális Program lehetséges kapcsolódási pontjait, valamint a Stratégia szervezeti felépítésével és magas szintű képviseletével kapcsolatos felvetéseket. Románia képviselője ismertette a Bukarestben október végén megrendezésre kerülő második Duna Régió Stratégia Éves Fórum tervezett programját és koncepcióját. Az eseményen a magyar fél bemutatta a júniusi dunai árvizeket követő átfogó, a tizennégy régiós ország és tartomány árvízvédelmi együttműködését erősítő felülvizsgálati programot.

A találkozón minden Duna-régió ország képviseltette magát.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció