„A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Robert Capa Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium

Publikálva: 2017. május 30.

A Capa Központ és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Vízdiplomáciáért, Vízipari Exportért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Miniszteri Biztosi Titkárság a Stratégia soros magyar elnöksége alkalmából ”A Duna egy napja” címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Duna Régió Stratégia országaiban. A pályázatra a Duna és vízgyűjtő területein folyó vizek fontosságát és sokoldalúságát megjelenítő, június 27. és július 1. között készült képeket várnak Magyarország mellett tizenhárom ország amatőr és profi fotósaitól.

A Duna vízgyűjtő országai 2004. június 29. óta ünneplik a Duna Napot, abból az alkalomból, hogy ekkor írták alá a folyó és a vízgyűjtő területén lévő folyók védelmében a Duna Védelmi Egyezményt. A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet erre a csodálatos folyóra, és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki a folyó értékeinek megőrzése érdekében.

A pályázatot a Duna Régió Stratégia valamennyi országában  meghirdetik amatőr és profi fotósok számára, akik 2017. június 27-e 0:00 és 2017. július 1-je 24:00 között készült fotográfiákkal nevezhetnek. Az eredményhirdetés október 14-én lesz Budapesten.

A pályázatra olyan képeket várnak, amelyek megmutatják a Duna/vagy mellékfolyója fontosságát a régió életében, illetve a folyó különböző tulajdonságait, a természetin túl történelmi, művészeti és kulturális, akár mitikus oldalát is megjelenítik. A pályázat célja az is, hogy ráirányítsa a figyelmet a fotográfia értékeire, illetve a jelennek és az utókornak is szóló dokumentáló jellegére. „A mára már teljesen elterjedt, tömegek számára elérhető és egyszerűen használható eszközök kiválóan alkalmasak rá, hogy fókuszba állítva összetett kulturális, társadalmi és környezeti kérdéseket járjanak körül. A pályázattal a velünk élő folyókat és azokkal való viszonyunkat helyezzük a középpontba” - nyilatkozta Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezetője. 

„2017-ben Magyarország tölti be a Duna Régió Stratégia soros elnökségét, így idén kie-melten támogatunk minden olyan kezdeményezést is, amely nemzetközi szinten a vizeink, a Duna fontosságára, természeti szépségeire és művészetekben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet”- tette hozzá Joó István vízdiplomáciáért, vízipari exportért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

A beérkezett fotókat szakmai zsűri bírálja el, a főnyeremény egy LEICA D-LUX fényképezőgép.

A pályázattal kapcsolatos információk a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ honlapján érhetők el: http://drs.capacenter.hu/ 

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció