91 millió euróval támogatja az EU a dunai árvízvédelmet

Publikálva: 2013. február 25.

Johannes Hahn, az EU regionális politikáért felelős biztosa, a dunai árvízvédelmi fejlesztésekkel kapcsolatban kifejtette, hogy „a beruházás a dunai régióra vonatkozó uniós stratégával is teljesen összhangban van, mert a makro-régió egészére kedvező hatást gyakorol majd.”

 Az EU által előírt árvízvédelmi biztonsági szintek megteremtése érdekében, a helyi adottságok és környezeti értékek figyelembe vételével zajlik a dunai árvízvédelmi rendszer fejlesztése. A védművek egyes szakaszain többféle célt szolgáló szilárd burkolat létesül a vízpart és a műtárgyak jobb megközelíthetősége, a fenntartási munkák könnyítése és a térség rekreációs lehetőségeinek bővítése érdekében. Az árvízvédelmi program több mint 200 kilométer hosszúságú szakaszt, beleértve 12 árvízvédelmi területet és 14 árvízvédelmi szekciót érint és hozzávetőlegesen 510 ezer ember számára nyújt majd védelmet. A Duna Régió Stratégia keretében megvalósuló projekt költségvetése 107 millió euró, melyből 91 millió eurót az Európai Unió kohéziós alapja biztosít. Johannes Hahn hangsúlyozta, hogy a támogatási döntés meghozatalában fontos szerepet játszott, hogy a projekt összhangban van a Duna Régió Stratégia célkitűzéseivel. Továbbá kifejtette, hogy a projekt egy jó példaként szolgál arra, miként lehet a regionális politikai fejlesztések révén a nagyobb biztonság elérése érdekében egyszerre javítani polgáraink életkörülményeit és ösztönözni a térségben befektetni kívánó vállalkozásokat.

Forrás: OVF, bruxinfo

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció