Fontos előrelépés az aknaszlatinai veszélyhelyzet megoldása érdekében

Publikálva: 2016. július 11.

A magyar kormányzat közvetítésével, 2016. július 4-8. között megtartotta első tényfeltáró misszióját az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusa által mozgósított, nemzetközi szakértőkből álló misszió a kárpátaljai Aknaszlatinán.

A Duna Régió Stratégia Miniszteri Biztosi Titkárság koordinálásában, Ukrajna és Magyarország katasztrófavédelmi hatóságai ez év januárjában közösen kértek segítséget az Európai Bizottság illetékes biztosától a határon-átnyúló hatású környezeti veszélyhelyzet átfogó feltárása és megoldási alternatívák kidolgozása érdekében. Mint ismert, a működésből kivont sóbányák folyamatosan – ismeretlen mennyiségű - sóval szennyezik a Tisza folyót, a település területén pedig a lakóingatlanokat is veszélyeztető beomlások keletkeztek, amelyek olykor elérik a 110-120 méteres mélységet is.

Néhány évvel ezelőtt a só koncentráció jelentős növekedését mérték a Tisza magyarországi szakaszán, ezért – az aknaszlatinai lakosság életének és javainak védelmén túl – a folyó vízminőségének megóvása érdekében sürgős lépések szükségesek. Magyarország továbbra is miden segítséget megad Ukrajnának a probléma mielőbbi felszámolása érdekében, mind kétoldalú alapon, mind pedig a Duna Stratégia vízminőségi területének koordinátor országaként – hangsúlyozta Joó István miniszteri biztos.  

A polgári védelmi csoport angol vezetéssel finn, lett, francia és magyar taggal (Jackovics Péter, ezredes, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) dolgozott a területen, munkájukat 4 fős magyar szakértői delegáció is segítette. A szakértői csoport a misszió során megkezdte a konkrét lépések kidolgozását. A látogatás során Joó István miniszteri biztos egyeztetést folytatott a kijevi kormányzatot képviselő Olena Kovalova, agrárpolitikáért és élelmezésért felelős miniszter-helyettessel is.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció