India vízügyekért felelős minisztériumának meghívására Joó István, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 megszervezéséért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos részt vett és beszédet mondott az India Vízhéten, Újdelhiben.

A miniszteri biztos a nyitó plenáris ülésen elmondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy az OECD adatai alapján 2050-ig a világon mintegy 6,7 trillió dollárnyi befektetés szükséges csak a vízellátó és szanitációs rendszerek megújítása és fejlesztése érdekében.

Joó István kifejtette, hogy az ENSZ országok által a 2015-2030 közötti időszakra tavaly elfogadott globális fejlesztési keretrendszer sikeres végrehajtásának kulcseleme a víz kérdésköre, ezért kiemelt jelentőségű, hogy a cselekvés mielőbb elkezdődjön. Emlékeztetett, hogy a világon 1,8 milliárd ember csak szennyezett ívóvízhez fér hozzá, a világ teljes népességének 40%-a pedig vízhiányos területen él.

A miniszteri biztos ismertette, hogy a nemzetközi közösség elvárásának megfelelően Magyarország továbbra is aktívan részt vesz a globális vízpolitikai folyamatok alakításában, ezért a magyar Kormány 2013 után újabb Víz Világtalálkozót szervez 2016. november 28-30. között. Joó István kifejtette, hogy a köztársasági elnök fővédnökségével megvalósuló esemény kiemelt célja, hogy az lökést adjon a vízhez kapcsolódó globális célkitűzések megvalósításhoz, és a mindehhez nélkülözhetetlen politikai döntéshozók, tudás-technológiai és finanszírozási háttér összekapcsolásához.

A miniszteri biztos felhívta a résztvevők figyelmét Magyarország világszerte elismert vízügyi képességeire, amely véleménye szerint hangsúlyos alapja lehet India és Magyarország együttműködésének.

A konferencia margóján Joó István miniszteri biztos átadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2016-os Budapesti Víz Világtalálkozóra szóló meghívóját Uma Bharti asszonynak, India vízügyekért, azok fejlesztéséért és a Gangesz folyó megújításáért felelős miniszterének.