18,2 millió euró elnyert támogatás magyar vonatkozású projektekre

Publikálva: 2017. május 15.

Jelentős érdeklődés mellett zajlott a Duna Régió Stratégia 2. Projektfinanszírozási Konferenciája.

Közel kétszázan vettek részt a Duna Régió Stratégia 2. Projektfinanszírozási Konferenciáján, amely a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében valósult meg Budapesten, 2017. május 11-én. A Stratégia soros magyar elnökségi programjához kapcsolódó esemény a potenciális magyarországi pályázók számára adott át gyakorlati információkat az aktuális hazai és nemzetközi finanszírozási forrásokkal és a nemzetközi projektekben való részvétellel kapcsolatban. A konferencia tematikus fókuszát a Stratégia magyar vezetésű ágazati területei, a fenntartható energia, a vízminőség, valamint a környezeti kockázatok kezelése adták.

 „Az első években kialakításra kerültek a Stratégia működési keretei, továbbá azonosítottuk azokat a területek, ahol valódi hozzáadott értéke lehet a regionális együttműködésnek. Mára elmondhatjuk, hogy a makro-regionális keretrendszer fő funkcióját egyre inkább a stratégiai célok megvalósításához rendelhető finanszírozási módok felkutatása, megfelelő kombinációjának kialakítása, illetve az így létrejövő transznacionális projektek sikeres megvalósítása jelenti.” – mondta el a konferencia nyitó beszédében Joó István vízdiplomáciáért, vízipari exportért és a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos. „Fontos, hogy minden lehetőséget kiaknázzunk a magyar projektvezetői képességek erősítésére, a rendelkezésre álló magyarországi tudás megosztására, vagy éppen a hazai vállalkozások külföldi terjeszkedésének megalapozására is.” – hangsúlyozta.

Jenei Gábor, a Duna Régió Stratégia nemzeti koordinátor-helyettese, Fotó: KKM, Szász Csilla

A magyar pályázói képességek megerősödését mi sem igazolja jobban, minthogy a Stratégia célterületét lefedő Duna Transznacionális Program első pályázati felhívása során Magyarországról adták be a legtöbb jelentkezést, szám szerint 115-öt. A 14 dunai országból mindösszesen 547 pályázat került befogadásra, az ebből támogatást elnyert 55 projekt közül 11 magyar vezetéssel valósul meg. A nyertes projektekben pedig összesen 102 magyar konzorciumi partner vesz részt, melyhez kapcsolódóan mindösszesen 18,2M EUR költségvetés hasznosul Magyarországon, amely a teljes meghirdetett támogatás közel 20%-a. Ezzel hazánk az első helyen szerepel a régió országai között. 

„Bízunk benne, hogy az első alkalommal, 2015 márciusában megrendezett Projektfinanszírozási Konferencia mintájára a mai rendezvény után is számos, régió szerte elismert vízgazdálkodási tapasztalattal rendelkező hazai szervezet vállalkozik nemzetközi projektek elindítására vagy azokban való közreműködésre” – tette hozzá a miniszteri biztos.

Menü

Duna Régió Stratégia

Navigáció