A Külgazdasági és Külügyminisztérium Duna Régió Stratégia nemzeti koordinációjáért felelős szervezeti egységének szervezésében immár 3. alkalommal került megrendezésre a több mint 100 résztvevőt számláló Projektfinanszírozási Konferencia 2018. november 12-én, ezúttal a Mercure Budapest Buda Hotelben.

Jenei Gábor, a Vízdiplomáciáért és a Duna Régió Stratégiáért Felelős Főosztály vezetője nyitóbeszédében röviden bemutatta a 2018-ban  létrejött Export Növeléséért Felelős Helyettes Államtitkársághoz tartozó főosztály főbb feladatait és hangsúlyozta, hogy 2020 után, a makro-regionális keretrendszerek szereplőinek várhatóan nagyobb szerepe lesz az uniós források felhasználásának tervezése kapcsán. A nyugat-balkáni térség felé történő nyitás egyik fontos törekvése a magyar vízdiplomáciának, ami nem véletlen, hiszen ezen igényt támasztja alá a főosztály látókörébe kerülő projektek irányultsága is.  Jenei Gábor az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) nemzeti koordinátoraként ugyancsak kiemelte Magyarországnak a Stratégiában betöltött hangsúlyos szerepét, melynek hazai koordinációjában a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezető szerepet játszik, valamint együttműködik az illetékes szakminisztériumokkal.

A főosztályvezető elmondta, hogy Magyarország 2019. október 15-17 között harmadik alkalommal is megrendezi a Budapest Víz Világtalálkozót (Budapest Water Summit 2019). A rendezvény tematikája pedig a víz három drámája; a kevés víz, sok víz és szennyezett víz problémái köré épül majd.



Ezt követően, dr. Kocsis-Kupper Zsuzsanna, a konferencia moderátora, a Duna Régió Stratégia „vizek minősége” prioritási terület vezető tanácsadója elmondta, hogy a 3. projektfinanszírozási konferencia célja a pályázati elképzelések közötti szinergia megteremtése és minél szélesebb körű tájékoztatás nyújtása a közeljövőben megnyíló pályázati lehetőségekről, elsősorban energetikai, vízügyi, valamint környezet- és természetvédelmi lehetőségekre fókuszálva.

 

A konferencia során mindösszesen nyolc, a DRS céljainak elérését szolgáló regionális finanszírozási eszköz került bemutatásra, a közvetlen brüsszeli forrásoktól kezdve az Európai Területi Együttműködési programokon keresztül a hazai vízipart támogató forrásokkal bezárólag.

 

A pályázati kiírások további részletei megtekinthetők a konferencián elhangzott előadásokban, melyek elérhetők jobb oldalon, a „Kapcsolódó anyagok” között.